Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Utolértük Amerikát!

2016.12.06

Mint az közismert, Monetáris politikai innovációk címmel hirdetett konferenciát december 2-ára az MTA-n a sümegi felsőoktatási képzési központ megalakulása körüli vitákban elhíresült J.Henry Newman Központ. A konferencia szakmai minőségét már előzetesen is kétségbe vonó sajtóhíreket követően a konferenciát végül lemondták.

john henry newmannMagyar Narancs például így kommentálta az eseményt: „Miután hírt adtunk róla, az addig nagy erőkkel szervezett esemény egyszerűen elmarad!” A konferencia elmaradásának okát firtató Esti Újság kérdésére a projekt vezetője, Kertész-Bakos Ferenc az alábbi esszével válaszolt.

Meddig mehet el a média egy ember meghurcolásában? –kérdezte egyszer Kocsis Zoltán, s valóban, szokványos jelenséggé válik a karaktergyilkosság, amikor ügyesen szerkesztett álhírek segítségével szakadnak a kiszemelt áldozat nyakába az alaptalan vádaskodások és hazugságok. De a jelenségnek nemcsak az ellehetetleníteni kívánt célszemély az áldozata, hanem az olvasó is, aki egyre kevésbé tudja eldönteni, hogy mi az igaz és mi nem.
Vannak, akik mindössze az internet világának természetes hozadékaként értékelik az ilyesmit azzal a magyarázattal, miszerint a közösségi média lényegénél fogva elfedi a valóságot. Én azonban a hazugságot hazugságnak nevezem, a rágalmat rágalomnak, a gonoszságot gonoszságnak. Meglehet, hogy a világ az internet elterjedését a demokrácia kiteljesedésének értékeli, mert majd vele kiteljesedhet a szólásszabadság, az internetbejegyzések szerzőinek, vagyis bárkinek a gondolatai nyilvánosságra tudnak kerülni, ott megmérettetnek, és a legjobbak majd kiemelkedhetnek. Vagyis mindenki, akinek erre indíttatása van, a legszabadabban fejezheti ki magát, és ezek a bejegyzések a legszabadabban terjedhetnek.

Csakhogy a valóság, ahogy a történelem során sokadszor, megint egészen más lett, mint az elmélet! A hírek ugyanis bár szabadon terjednek az interneten, de mégsem a szabad véleményalkotást segítik elő. Az olvasó soha nem látott mennyiségű tartalmak közül választhat. Megtalálható minden és mindennek az ellenkezője. A hivatalos, azaz függetlennek és pártatlannak remélt újságírás pedig világnézeti és csoportérdekek kiszolgálójává vált. Sem nem független, sem nem pártatlan, s ezen nincs is mit csodálkozni. Pont olyan ez, mint például a mozi. A mozgókép feltalálásának már az első mozifilmjeit is propagandaeszközként használták.

A média az olvasók hírfogyasztási szokásait hamar felismerte, nevezetesen, hogy elsősorban azokat a híreket szeretjük elolvasni, amelyek megfelelnek a témával kapcsolatos előzetes nézőpontunknak. Ha ennek megfelelő hírt találunk, akkor azt készséggel elfogadjuk, ha nem, akkor nem.

Csakhogy így egy cseppet sem kerülünk közelebb az igazsághoz!

A médiumok pártosságára mi sem egyértelműbb bizonyíték, hogy ma már teljesen elfogadott, hogy kategorizálni lehet őket: mondjuk „a liberális X újság” vagy „a konzervatív Y újság”. Akkor tehát a hír igazságtartalmának – jelen esetben – liberális vagy konzervatív megítélését eleve bele kell kalkulálnunk az adott hírbe! Magyarul vagy igaz a hír, vagy nem. No de milyen hír az, amelyik attól lesz igaz vagy hazug, hogy az olvasója azt miként kívánja értékelni!
És ha csak az olvasó értékelné, még hagyján! De a hírek piacának torzítását maguk a keresők és közösségi oldalak algoritmusai is elősegítik. Azokat a bejegyzéseket ajánlják fel elolvasásra, amelyeket a megjegyzett böngészési szokásaink alapján azonosít be. Vagyis azt a tortát kínálja a „séf ajánlata”-ként, amelyiket már tudja, hogy szeretünk. A tömegmanipuláció csúcsára jutva aztán már csak azokat a híreket hisszük el, amelyeket el akarunk hinni. Pont úgy működik ez, mint a kozmetikai szalonban, ahol leginkább súlyos hülyeségeket mondogatnak egymásnak a pattanásaiktól éppen megszabaduló hölgyek, s amelyeket előzőleg a jósnőjüktől hallottak.

Az úgynevezett oknyomozó újságírás mára szintén a médiamanipuláció egyik legerősebb műfaja lett, a választói akaratot befolyásolni kívánó politikai propaganda kivételes eszköze. Éspedig azért kivételes eszköz, mert bár a médiának az olvasóra gyakorolt befolyásolási szándékát az olvasó is érzékeli, mégsem abban szocializálódott, hogy amit az újságban olvas vagy a tévében lát, az hazugság.

Az úgynevezett oknyomozó újságírás tündökléséhez persze hozzájárul az is, hogy szép számmal találhatók emberek, akik hajlandók a jól szervezett hazugsággyárakban dolgozni. Ők azok, akik az alkotásra való tehetségtelenségüket azzal fedik el, hogy „alkotásaikban” másokat igyekeznek nevetségessé tenni. Ebben a műfajban a nyilvános lincselés egy új fajtájával találkozunk.

Persze az ilyen lincselést elindító médiahiénák nem saját szórakoztatásukra írogatják a cikkeiket, hanem a megrendelők kívánsága szerint. Igazából ellenük tenni bármit is szinte lehetetlen, ők ugyanis szent tehenek. Ha fellépünk ellenük, akkor lábbal tiporjuk a sajtószabadságot, intoleránsak vagyunk, meg úgy általában is: politikailag nem korrektek. Szent tehenek ők, sőt inkább szent kutyák: megugathatnak bárkit, de hozzájuk érni egy ujjal sem lehet.

Mindezek nem csak médiaetikai kérdőjelek! A médiával és a kapcsolódó jogokkal foglalkozó törvények olyan megengedőek, hogy egyenes úton termelik ki azt, amit legpontosabban médiabűnözésként lehetne meghatározni. Donald Trump röviddel a megválasztása után megbeszélésre hívta az amerikai sajtó nagy hatalmú vezetőit, ahol ezt mondta: „Hazugokkal, csalókkal és becstelen médiaemberekkel ülök itt.”
Utolértük Amerikát!

Végül a kérdésről: nem tudunk a hazugsággal szemben fellépni csak úgy, ha kijelentjük, hogy az hazugság. Módszeres lejáratás, hiteltelenítés, kriminalizálás és ellehetetlenítés, ez a sümegi felsőoktatás rövid története. Egy médiaháború. Az iskola már a működési engedélyeztetés fázisában lejárató kampány áldozata lett, a John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központ létrejöttét különböző szándékok és politikai erők már megalakulásától akadályozni próbálták. Tekintettel azonban arra, hogy az intézmény teljes egészében megfelelt a jogszabályi előírásoknak és feltételeknek, a szakminisztérium kiadta a működési engedélyt. A lejáratásban élenjáró sajtóorgánumok közben egyre nagyobb fokozatra kapcsoltak, mindennapossá váltak a még nem is működő sümegi intézménnyel szembeni sajtóatrocitások. Az intézményt egymást túllicitálva titulálták kamuegyetemnek és diplomagyárnak egyaránt. Volt itt áldoktorozás, feljelentés, felszámolási eljárással való fenyegetés, felvételiponthatár-emelés, egyszóval minden, ami egy iskolát tönkretehet. A decemberi konferenciát annak tartalmi ismerete nélkül már előre pocskondiázni kezdte a liberális sajtó. A konferencia elmaradásának az oka azonban mégsem ez, hanem technikai probléma.

A konferenciát megalapozó kutatási anyag a minap egy angol–magyar nyelvű szakkönyvben megjelent, ingyenesen letölthető a netről. De hiába várom kíváncsian a szakmai hozzászólásokat, akár a szakmai kritikákat. Eddig egyik konferenciánk, előadásunk, publikációnk vagy szakkönyvünk tartalmával sem tudott vitatkozni senki. Tényleges szakmai vita sosem alakult ki a programjaink kapcsán, kritikusainknak ahhoz már nincs megfelelő ereje. Maradnak a személyes lejáratási kísérletek, ahhoz nem kell semmilyen szakismeret vagy tehetség.

 

Esti Újság: http://estiujsag.hu/belfold/utolertuk-amerikat-kertesz-bakos-ferenc-a-mediabunozesrol

Hét: http://ahet.hu/belfold/utolertuk-amerikat-kertesz-bakos-ferenc-a-mediabunozesrol